MUNKAERŐPIACI ALKALMAZKODÁS TÁMOGATÁSA
A COFF Cleaning Kft. 2023.05.18-án PEM/01/008838-3/2023 iktatószámon nyilvántartott Hatósági
Szerződés alapján támogatást nyert a GINOP Plusz-3.2.1-21 – A munkavállalók és vállalatok
alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül című
kiemelt projekt Felhívása alapján az Innovációs és Technológiai Minisztérium valamint a fővárosi és
megyei kormányhivatalok által alkotott konzorcium a foglalkoztatás elősegítéséről és munkanélküliek
ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény továbbá a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és
támogatásokról szóló 100/2021. (II. 27.) Korm. rendelet 41.§-a (1) bekezdés felhatalmazása alapján
feltételesen vissza nem térítendő támogatásként nyújtja. A program forrását az Európai Szociális
Alap+ és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A képzés(1) elnevezése: Tudásalapú gondolkodás - alapozó képzés
A képzés célja: A gazdasági ágazatoktól független, a munkaerőpiacon széles-körűen alkalmazható
kompetenciák megszerzése és fejlesztése a dolgozói, munkatársi, tulajdonosi és vezetői kör számára.
A képzés bemutatása: A résztvevők képesek lesznek a vezetői és tulajdonosi szerepek
beazonosítására. Képesek lesznek a beosztotti, dolgozói feladatokra a hatékony szolgáltatási és /
vagy termelésirányítási rendszerekben. Képesek lesznek megfelelően kommunikálni és konfliktusokat
kezelni. Képesek lesznek a folyamatokkal kapcsolatos problémák megoldásárai. Hogyan válik egy
egyénekből álló alakulat ütőképes csapattá, team-mé?
A tanórák száma: 70 tanóra.
A képzés befejezésének dátuma: 2023.08.31.
A képzés (2) elnevezése: Tudásalapú gondolkodás – hatékony vezetés
A képzés célja: A gazdasági ágazatoktól független, a munkaerőpiacon széles-körűen alkalmazható
kompetenciák megszerzése és fejlesztése a dolgozói, munkatársi, tulajdonosi és vezetői kör számára.
A képzés bemutatása: A résztvevők képesek lesznek a vezetői és tulajdonosi szerepek
beazonosítására, a szervezet vezetése, irányítása szempontjából. Képesek lesznek a beosztotti,
dolgozói feladatokra a hatékony szolgáltatási és / vagy termelésirányítási rendszerekben. Képesek
lesznek megfelelően kommunikálni és konfliktusokat kezelni. Képesek lesznek a folyamatokkal
kapcsolatos problémák megoldására.
A tanórák száma: 100 tanóra.
A képzés befejezésének dátuma: 2023.11.30.
INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉS
A kedvezményezett neve: COFF CLEANING Kft.
- projekt azonosító száma: GINOP_PLUSZ-2.1.3-24-2024-01499
- a fejlesztés tárgya: Innovációs fejlesztés a Coff Cleaning Kft-nél
- a szerződött támogatás összege: 48 982 535 Ft
- a projekt tartalmának részletes bemutatása:
A fejlesztés eredményeként nagyméretű helyiségek takarítási folyamatának innovációja valósul meg Coff Cleaning Kft-nél. Régi, elavult gépek lecserélésére és új, modern, nagy teljesítményű gépek beszerzésére kerül sor.
A beruházásnak köszönhetően beszerzésre kerül 4 db Tennant típusú takarítógép (S30D, T7800D-2db, T300e).
A fejlesztés eredményeként marketing innováció, valamint a marketing és gyártási innovációban résztvevő alkalmazottak bérének támogatása is megvalósul.
A munkavállalók és vállalatok
alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül
Projekt azonosítószáma, megnevezése: GINOP_Plusz-3.2.1-21
Kedvezményezett neve: COFF Cleaning Kft.
Képzés(ek) elnevezése: - Takarítószerek, eszközök és gépek megfelelő használata és karbantartása -belső képzés.
- Speciális takarítási feladatok és területek, higiéniai ismeretek - belső képzés
- Felületek szakszerű tisztítása és takarítási technológiák – belső képzés
Képzés(ek) célja: - Takarítószerek, eszközök és gépek megfelelő használata és karbantartása -belső képzés:
A képzés célja, hogy a résztvevők átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket szerezzenek a
különböző takarítószerek, eszközök és gépek szakszerű, biztonságos és hatékony
használatáról. A program kiemelten foglalkozik a hatékonyság növelésével, a
minőségbiztosítási szempontok érvényesítésével, valamint az eszközök karbantartásával és
állapotmegőrzésével.
- Speciális takarítási feladatok és területek, higiéniai ismeretek - belső képzés:
A képzés célja, hogy a résztvevők átfogó, elméleti és gyakorlati tudást szerezzenek a
professzionális takarítás különböző területein. A program felkészíti őket a mindennapi és
speciális takarítási feladatok szakszerű ellátására, a korszerű tisztítószerek és gépek
biztonságos használatára, valamint a higiéniai, munkavédelmi és tűzvédelmi előírások
betartására. A képzés hozzájárul a környezetbarát munkavégzéshez, az ügyfélközpontú
szemlélet erősítéséhez és a hatékony munkaszervezés kialakításához is.
- Felületek szakszerű tisztítása és takarítási technológiák – belső képzés:
A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a professzionális takarítás alapvető és speciális
technológiáit, valamint a higiéniai, munkavédelmi és minőségbiztosítási előírásokat. A
program biztosítja a korszerű tisztítószerek és eszközök szakszerű használatát, a hatékony
munkaszervezést és a környezettudatos szemlélet kialakítását.
A szerződött támogatás összege: 27 391 070 Ft
A képzés(ek) részletes bemutatása:A képzés elvégzése után a résztvevők képesek lesznek:
- A különféle takarítószerek, eszközök és gépek szakszerű és biztonságos használatára.
- Az adott feladathoz legmegfelelőbb tisztítószer kiválasztására és alkalmazására.
- A takarítógépek üzemeltetésére, karbantartására és alapvető hibáinak javítására.
- Hatékony és gyors munkavégzésre a minőségi és higiéniai elvárások betartása mellett.
- Minőségellenőrzési folyamatok alkalmazására, hibák felismerésére és kijavítására.
- Környezetbarát és fenntartható tisztítási módszerek gyakorlati alkalmazására.
- A takarítási feladatokat a higiéniai, munkavédelmi és tűzvédelmi előírások betartásával
elvégezni.
• A különböző felületekhez és munkaterületekhez a megfelelő technológiát és eszközt
kiválasztani és szakszerűen alkalmazni.
- Nagy terhelésű helyszínek (pl. rendezvények, közintézmények, szállodák, irodaházak) szakszerű
takarítását megszervezni és lebonyolítani.
- Építkezés utáni speciális (durva és pipere) takarítást végrehajtani.
- Fertőtlenítési protokollokat követni, fertőtlenítőszereket biztonságosan használni, és speciális
higiéniai előírásoknak megfelelően dolgozni.
- Ipari környezetben a megfelelő tisztítási technológiákat alkalmazni, valamint a gépeket és
vegyszereket szakszerűen és biztonságosan kezelni.
- Külső területek és kertészeti jellegű feladatok (pl. járdák, parkolók tisztítása, alapvető
kertgondozási munkák) ellátására.
- Váratlan helyzeteket (baleset, kiömlés, veszélyes anyagok kezelése) felismerni és hatékonyan
kezelni.
• A munkafolyamatokat dokumentálni, önellenőrzést végezni, valamint minőségbiztosítási
előírások szerint dolgozni.
- Hatékonyan kommunikálni ügyfelekkel és munkatársakkal, valamint csapatban együttműködni.
- A felületekhez megfelelő technológiát és tisztítószert kiválasztani, biztonságosan alkalmazni.
- A takarítás munkafázisait szakszerűen, sorrendben és hatékonyan elvégezni.
- A munkát gazdaságosan megszervezni, az időt és erőforrásokat jól beosztani.
- A higiéniai, munkavédelmi és minőségbiztosítási előírásokat betartani.
- A munkafolyamatokat dokumentálni, ellenőrizni, hibákat felismerni és javítani.
- Különböző intézményi és ipari környezetben előírásoknak megfelelően dolgozni.
- Ügyfelekkel és munkatársakkal hatékonyan kommunikálni, váratlan helyzeteket kezelni.
- Környezettudatosan és csapatban együttműködve munkát végezni.
A képzés(ek) tervezett befejezési dátuma: 2026.03.24.